2026. augusztus 29.

Főhajtás a mohácsi hősök előtt

2026. augusztus 29.

500 esztendeje annak, hogy a Magyar Királyság mintegy 28 ezres serege Tomori Pál kalocsai érsek vezetésével a Mohácstól délnyugatra fekvő Majs térségében szembeszállt a háromszoros túlerőben levő, I.Szulejmán vezette török hadsereggel. A mintegy 3 órán át tartó csata első fele a keresztény fegyverek sikerét hozta, hiszen a magyar jobbszárny támadása szétszórta a ruméliai hadtest jelentős részét és felcsillant az esetleges magyar győzelem esélye. Ezt követően azonban a csatatérre érkező török udvari csapatok, majd az anatóliai hadtest támadása eldöntötte a küzdelmet.
14 ezer keresztény katona halt meg a mohácsi csatában. Elesett Tomori Pál fővezérrel az élen a magyar állami és egyházi vezetés színe-virága. S ami a csatát mohácsi vésszé tette, az a tehetséges ifjú uralkodó, II. Lajos halála volt, aki sebesülten menekülve a megáradt Csele-patakba fulladt. A mohácsi csatában harcoló katonák hatalmas túlerő ellen vették fel a harcot. Többségük tudta, hogy, a győzelemre, de még a túlélésre is nagyon kicsi az esélye. Hazaszeretetük, bátorságuk, küzdeni tudásuk, kitartásuk, erőfeszítésük révén váltak méltóvá az utókor örök tiszteletére és megbecsülésére.

Klikk a képre!

1. kép: Festmény: a mohácsi csata madártávlatból egy müncheni kódexből
2. kép: A mohácsi csatatér Majsnál napjainkban
3. kép: Sátorhely. A Nemzeti Emlékhely


×